Jézus beszéde a hegyen

   (A második húsvét.)

Az Úr Jézus csodáinak mindenfelé híre terjedt,és az ország minden vidékéről igen sokan jöttek hozzá s kísérték őt útjában. Egy napon Jézus egy hegyre ment fel tanítványaival és onnan tartott beszédet a köréje gyűlt sokaságnak.

1. Jézus először a nyolc boldogságot sorolta     el imígyen:

— Boldogok, a lelki szegények,
— boldogok, a szelídek
— boldogok, kik szomorkodnak
— boldogok, kik éheznek és szomjúhoznak az igazság után
— boldogok, az irgalmasok
— boldogok, a tiszta szívűek
— boldogok, a békés lelkek
—boldogok, kik igazságért üldöztetnek, mert övék a     mennyeknek országa.

2. Jézus ezután a jócselekedetekről beszélt,     mondván:

— Ha jó dolgot cselekesztek, ezt ne fitogtassátok az emberek előtt. Mikor tehát imádkozol, menj be kamrád rejtekébe s ott imádd az Atyát, aki lát téged és majd jutalmat ád néked. — Mikor böjtölsz, ne mutasd az orcádat oly sanyarúnak, hogy lássák a te böjtölésedet; Atyád, aki lát téged, majd jutalmat ád néked.
— Mikor pedig alamizsnát adsz, ne tudja balkezed, hogy mit cselekszik jobbkezed. És atyád, aki lát téged, majd jutalmat ád néked.

3. Arról, hogy mi legyen a jókereszténynek     legfőbb gondja,

így tanított Jézus:
— Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket e földön, hol a rozsda megemészti, s a tolvajok ellopják; gyűjtsetek inkább az égben kincseket, hol sem a rozsda nem emészti, sem tolvajok el nem lopják. Mert, ahol a kincsed van, ott van a te szíved is.
— Ne aggódjatok azon, hogy miből éltek, mit esztek, és mivel ruházkodtok. A ti mennyei Atyátok, ki az égi madarakat táplálja és a mezők liliomát ruházza, jól tudja, hogy mindezekre szükségtek van. Azért Isten országát és igazságát keressétek először — a többi majd hozzáadatik tinektek.

4. A felebarát szeretetéről

így szólt Jézus:
— Ne keresse az a szálkát atyafia szemében, kinek gerenda van a saját szemében. — Ne ítéljetek másokról, hogy meg ne ítéljenek. — Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. — Adjatok és adnak majd nektek is. — Amit akartok magatoknak, azt tegyétek ti is másnak.
— Szeressétek ellenségeiteket és tegyetek jót azokkal is, kik titeket gyűlölnek. Imádkozzatok azokért, kik titeket — átkoznak.

5. Sok tanítás s üdvös intés után

Jézus így végezte beszédét:
— Mindaz, aki hallgatja igéimet s teljesíti őket: hasonló a bölcs emberhez, aki házát kősziklára építette. Eső szakadt, árvíz támadt, szélvihar jött, de ez a ház nem dőlt össze, mivel a bölcs kősziklára építette. Aki pedig, hallván az én igéimet, nem cselekszi őket, hasonló a balga emberhez, aki házát homok fölé építette. Eső szakadt, árvíz támadt, szélvihar jött, és ez a ház összeomlott, mert a balga alap nélkül építette.
Jézus ezzel bevégezte tanítását. És a sok nép csodálkozott bölcsességén.

A bűnbánó Magdolna.

Egy Simon nevű farizeus meghívta az Úr Jézust, hogy egyék nála. Jézus elfogadta meghívását. Volt a városban egy bűnös asszony, kinek Mária Magdolna volt a neve. Ez az asszony a sok néppel együtt látta Jézus csodáit és hallgatta az ő igéit. És az Úrnak szent kegyelme hitet és mély bűnbánatot keltett a bűnös asszony szívében. Bement Simon házába, sírva borult az Úr Jézus lábaihoz s bánatának könnyeivel öntözte meg azokat. Majd megtörülte hajzatával és drága, illatos olajjal kente meg az Úr Jézus lábait.
Látván ezt a farizeus, ezt gondolta magában:
— Ha ez csakugyan próféta volna, tudná, hogy miféle bűnös asszony ez.
Jézus azonban jóságosan tekintett a bűnbánóra s így szólt hozzá:
- Megbocsáttatnak bűneid. Menj békével!
És Magdolna boldog szívvel távozván, ezentúl már szent életet folytatott.

Jézus lecsendesíti a vihart.

(Pünkösd után Jézus visszatért Galileába és folytatta körútját.)

Egy este át akart kelni a Genezáret nevű nagy tavon. Tanítványai eveztek, ő azonban fáradt lévén, lefeküdt és elaludt.
Messze jártak már, amikor hirtelen nagy zivatar és borzasztó szélvész támadt. A hullámok majd elnyelték a kis halászbárkát. A víz ömlött belé. A tanítványok nagyon megijedtek. Remegve költötték fel az alvó Üdvözítőt s mondták:
— Uram! Szabadíts meg minket, mert elveszünk!
Jézus nyugodtan fölemelkedett és így szólt:
— Miért féltek? Ti kishitűek! (Hiszen veletek vagyok!)
És azután egy szavával lecsendesítette a vihart.
A hajón levő emberek csodálattal s félelemmel néztek Jézusra és ajkuk e kérdésre nyílt:
— Vajon ki ez, ki a szélvésznek és a tengernek is parancsol?

Az utolsó éjszaka.

     (Nagycsütörtök)

Húsvét előtt való napon, csütörtökön este, Jézus tanítványaival egyik jó emberének házába ment, hogy megegyék a húsvéti bárányt.
Miután a bárányt megették, Jézus fölkelt, levetette felső ruháját, és egyenként megmosta tanítványainak lábait. Ezzel alázatosságra tanította őket. Ezután ismét elfoglalta helyét az asztalnál, kezébe vette a kenyeret, megáldotta s szétosztotta tan1tványai között e szavakkal:
— Vegyétek és egyétek, ez az én testem.
És a kenyér e szavakra Jézus testévé változott.
Azután kezébe vette a borral telt kelyhet, s ezt szintén megáldotta, és tanítványainak nyújtotta, mondván:
— Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új-szövetségé, mely sokakért ontatnak a bűnök bocsánatára.
E szavakra a bor Jézus vérévé változott.
Rögtön utána így szólt Jézus:
— Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Így alapította az édes Üdvözítő az utolsó vacsorán a szent miseáldozatot és az Oltáriszentséget, hogy kenyér és bor alakjában mindig köztünk lehessen.
Az Oltáriszentségnek, vagyis az új-szövetség vérontás nélkül való áldozatának, előképe volt:Melkiszedek áldozata, a manna, az ó-szövetségi vértelen áldozatok. Az utolsó vacsorán kezdődik az új-szövetség, amelyet az Úr Jézus saját áldozati vérével pecsételt meg.

A gonosz Júdást nem hatotta meg Jézus nagy szeretete. Fölkelt az asztaltól és elosont, hogy a zsidó tanács szolgáit saját Mestere ellen vezesse.
Midőn Júdás eltávozott, Jézus így szólt:
— Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek. Szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket.
— Uram, hová mégy? — kérdezte Péter.
Mondta neki Jézus:
— Oda, ahová én megyek, most nem követhetsz engem.
Mondta ismét Péter:
— Miért nem követhetlek téged? Odaadnám még az életem is érted!
Az Úr erre így válaszolt:
— Életedet adod értem? …Bizony, bizony mondom neked: mire megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Péter és a többiek elszomorodtak, Jézus azonban így szólt:
— Ne szoruljon el szívetek. Én az Atyához megyek, és Ő majd az én nevemben elküldi a vigasztaló Szentlelket, hogy örökké tiveletek maradjon.
Megható búcsúbeszéd után Jézus gyönyörű szép imát mondott övéiért, és azután — elvégezvén az asztali imádságot — kimentek a szabadba.

Jeruzsálem mellett, az Olajfák hegyén, volt egy nagy kert, amelynek Get-Szemane volt a neve. Az utolsó vacsora után ide ment az Üdvözítő tanítványaival.
Szomorú éjszaka volt ez. Jézus elvonult az álmos tanítványok mellől, leborult a földre és buzgón imádkozott. Kínos halálfélelem és gyötrődés járta át a lelkét, véres verejték hullott az arcáról és ajkai e szavakat sóhajtották:
— Óh Atyám! Ha lehetséges, vedd el tőlem e keserű poharat; mindazáltal ne az enyém, hanem a Te akaratod legyen meg.
Majd két ízben is visszatért tanítványaihoz, de mindannyiszor alva találta őket. Mondta ezért nekik:
— Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek!
Ő pedig ismét félrevonult és tovább imádkozott.
Végre az Atya angyalt küldött, hogy Jézusnak emberi természetét erősítse.

Éjféltájban Jézus odament tanítványaihoz és így szólott:
— Keljetek föl, menjünk! Íme közeledik, aki engem elárul.
Alig mondta ezeket, midőn már Júdás megjelent embereivel. Az áruló útközben így szólott a szolgákhoz:
— Akit megcsókolok, ő az; fogjátok meg. Azzal Jézushoz ment és megcsókolta őt. Jézus az áruló szemébe tekintett és csendesen mondotta:
— Júdás! Hát csókkal árulsz el engem?…
Aztán bátran a szolgák elé lépett és kérdezte:
— Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek. Szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket.
— Uram, hová mégy? — kérdezte Péter.
-Kit kerestek?
A názáreti Jézust — felelték azok.
Én vagyok! — mondta Jézus oly isteni tekintettel, hogy a sereg visszahátrált és rémülten földre esett.
Jézus azonban nem használta isteni hatalmát. Szelíden engedte, hogy megfogják és megkötözzék. És a csapat ezek után megindult.
A megijedt tanítványok szétfutottak és csak ketten: Péter és János, követték Jézust messziről.
Jézus elfogatását s a tanítványok futását Zakariás megjövendölte.

A fegyveres szolgák Jézust Kaifás főpaphoz vitték, kinél a főtanács tagjai egybe gyülekeztek. Éjfél után 2 órakor Jézust a főtanács elé vezették. Mivel az ártatlan Üdvözítő ellen igaz vádat emelni nem tudtak, hamis tanúk álltak elő — de hiába, mert az Úrról rosszat még csak hazudni sem lehetett.
Jézus hallgatott. A főpap végre fölkelt és ünnepies hangon e szavakat mondotta:
— Mondd meg nekünk, hogy te vagy-e Krisztus, az Istennek Fia?
Én vagyok! —felelte Jézus s így folytatta: — Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ül Istennek jobbja felől s eljön az ég felhőiben .
A főpap erre (zsidó szokás szerint) megszaggatta ruháját és felkiáltott:
— Nincs szükségünk már tanukra! Hallottátok a káromlást! Mit ítéltek?
És a tanács azt felelte:
— Méltó a halálra!
Az Úr Jézust ezek után kivezették a teremből, s reggelig a kegyetlen és durva szolgák kezei közt maradt.

Mikor Jézust elfogták, Péter messziről követte őt a főpapnak házáig. Az ajtónálló szolgáló, meglátván őt, így szólt hozzá:
— Ugye te is ez embernek tanítványa vagy?
Péter megtagadta Jézust, és hazudozva mondta:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
Az éjszaka hűvös lévén, a szolgák egy tűzrakásnál melegedtek. Péter is közéjük telepedett. Nemsokára odajött egy másik szolgáló és megnézvén őt, felkiáltott:
— Ez is a názáreti Jézussal volt!
Minden szem Péterre nézett és ő ismét megtagadta Mesterét:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
De ekkor már valamennyi körülvette, mondván:
— Bizonyára te is hozzá tartozol, mert szólásod is elárulja, hogy Galileából való vagy.
A fegyveresek közül egyik, aki látta őt a kertben, szintén megismerte. És Péter most már esküdözve tagadta meg az Urat és mondotta:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
E percben megszólalt a kakas. Péter megrettenve nézett föl és látta Jézus szívreható tekintetét (mert az Urat éppen ekkor vitték ki a teremből). És Péternek eszébe jutottak az Úr Jézus szavai az utolsó vacsorán. És elmenvén — keservesen sírt.